Van itt egy szomszédom a Sörspecialista - csak egy saroknyira van a boltja. Mikor az alkohol árusítási engedély miatt (van- e iskola vagy orvos 200m-en belül) körbejártam a környéket, akkor fedeztem fel ezt az oázist. Jártomban-keltemben vettem is 1-1 üveg sört, de nem volt könnyű választani: úgy 100 féle minőségi német sör között dönteni nem egyszerű.

Hamar rájöttem, hogy az 1 üveges módszerrel túl sokáig tart megismerkedni a választékkal. Tehát társak kellenek, szólni kell a haveroknak is. És már csaptam is a homlokomra: sörkóstoló! Tetszett a szomszédnak is az ötlet, kipróbáljuk.

Szóltam a barátaimnak, nem kellett latba vetni minden ékesszólásomat, hogy összejöjjön a tesztcsapat a főpróbára. Sörspecialista választott 6 féle sört, amik széles spektrumot fognak át és egyben keresztmetszetét adják a választékának (ez igen szép mondat lett).

Egy este összeültünk tizen és belevágtunk. Szakavatott ismertető kíséretében kezdtünk egy pils-sel. Az első pohár után már záporoztak a kérdések: alapanyagok, technológia, helyi sajátosságok, hagyományok... A válaszok közben folytattuk a sort búzasörökkel és különlegességekkel. Szépen ívelt felfelé az este, söröztünk, beszélgettünk, ettünk. Nem hiszem, hogy udvariasságból mondták a végén a résztvevők, hogy jól érezték magukat.

Így kilépünk a nyilvánosság elé: sörkóstoló sorozatot indítunk. Tervem szerint kétféle metódus lesz:
Bevezetés a német sörkultúrába illetve
Német sörök haladóknak :)

Én nem vagyok szakértő sörök tekintetében (sem), de szívesen próbáltam ki pl. a cseh, angol, belga helyi söröket. Frankfurt környékén pedig az altbier-t. De mivel úgy 1300 sörfőzde van Németországban, a források kiapadhatatlannak tűnnek.

Szeptember 16-án este 6-kor lesz a Majoros pincészet borait bemutató következő est. Ezeket a tokaji borokat ismét Michal Sekowski borszakértő és sommelier mutatja be (angolul, magyar fordítással).  A Birtok teljes választéka a száraztól a félédes borokon át a 6 puttonyos aszúig terjed. A kóstolóhoz borfalatokat adunk (sajt, kolbász, szalámi…). Az eddigi alkalmakkor vendégeinknek ízlettek ezek a borok így újra megismételjük ezt a kóstolót. A belépő 2800Ft (tartalmazza a borok kóstolását és a borfalatokat). Kérem, hogy részvételi szándékát jelezze az info@konyveskavezo.hu címen vagy a http://www.facebook.com/konyveskavezo eseményén. Köszönöm

 

Két sorozatot tervezek:
az egyik angolul zajlik, a borok mellé hazai ízeket kínálunk családi gazdaságok termékeiből (házi, bio sajtok, kolbászok, szalámik szürkemarhából vagy mangalicáből és hasonló finomságok),
a másik borvacsorákból áll,  ahol a borokhoz illő 4 fogásos vacsora lesz.

Szombaton (szept. 4. 18 óra) lesz a Majoros pincészet borait bemutató est. Ezeket a tokaji borokat Michal Sekowski borszakértő és somelier mutatja be (angolul, magyar fordítással).  A Birtok teljes választéka a száraztól a félédes borokon át a 6 puttonyos aszúig terjed. Közben a Lile családi gazdaság házi és bio termékei a szarvas kolbásztól a különböző ízesítésű kecskesajtokon át a számtalan egyéb finomságig ízlelhetők. A belépő 2800Ft.

Kérem, hogy jelenzkezzetek be az info @ konyveskavezo. hu címen vagy a Facebook-on.

süti beállítások módosítása