Ma is elúsztam a teendőimmel kicsit, így elég későn érkeztem. Takarítás éppen befejezve és megjött Dominika a Swarovski kristályokkal. Még fel se ocsúdtam és már este 6 óra lett és jöttek a golfozó nők is. Átrendezés, hogy mindenki elférjen félkörben és már kezdődtek is a mára szervezett előadások.

Oltványi Kati Kaszás Andreát és Randi Andit szervezte be mára. Összejöttünk vagy harmincan és az egyetlen fiú is (Cristhoper, 8 hónapos) szemmel láthatólag jól szórakozott. Az előadókkal kialakult beszélgetés nagyrészt a társkeresés körül forgott: ebben mindenki érintve volt vagy érintett. Tapasztalat volt bőven :)

Így kezdük az MGNE estet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És ezt látta az, aki fél tízkor benézett a kávézóba a Fő utcáról.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nekem nagyon bejön ez a nyüzsgés. Dumálunk, eszünk, iszunk, újabb programokat is kitalálunk. Most valaki azt az ötletet adta, hogy hívjam meg a környező iskolákat rendhagyó irodalom órára. Tetszik, csak még nem tudom, hogy legyen.

10 óra volt, mikor elmentek az utolsó vendégek. Ekkor még átmentem megismerkedni a bal oldali szomszédommal aki fodrász és ő is éppen akkor zárt. Nagyon jó fej, biztos, hogy jó szomszédok leszünk!

Kicsit messziről indítom a történetet (ez szokásom sajnos): Néhány hónapja egy KKV-knak szóló konferencián összefutottam Massányi Kingával és percek alatt össze is hoztuk a némileg rendhagyó irodalmi est sorozat ötletét. Nem ismertük egymást, de mikor kiderült, hogy övé a Gombdinasztia már régi ismerősnek éreztem. Ismertem a honlapját és tetszett is, bár még nem kellett igénybevennem.

Később összeültünk és megszületett a konkrét  irodalmi est sorozat ami kicsit rendhagyó. Az első darabja augusztus 26-án lesz a Könyves Kávézóban. Különlegesek ezek az estek, mert az irodalmi alakokról szólnak, a művek hangulatát mutatják be összekapcsolva olyan öltözékekkel amik a korabeli ruhák napjainkra adoptált darabjai (mind ma is viselhető egyedi darab).

Meghívó az estre

Zajlanak az események, már szinte minden készen áll, de hogy kipróbáljuk a dolgokat tartottunk egy "klubfoglalkozás" főpróbát.

Kocsis Dominika az Életpálya alapítvány idei pályázatának döntőse hétköznapi tárgyakból varázsol exkluzív "ékszereket".

Mivel sokan érdeklődnek a módszere iránt elhatározta, hogy néhány fős tanfolyamokon bemutatja a technikát. A főpróba már megvolt és igen jól sikerült! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitalálták, hogy a legjobb elrendezni az asztalokat, hogy ne csillogjanak túlzottan a kristályok, jól lehessen dolgozni velük, milyen tárgyakkal érdemes kezdeni a munkát, hogy az eredmény mutatós legyen de kezdők is szépen meg tudják csinálni a díszítést.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eredmény ez lett:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tehát jöhet az igazi, éles tanfolyam: augusztus 12-én este 6-tól! (részletek)

Úgy tudom, még van egy hely (ha valaki kedvet kapott és a gyors döntések híve).

süti beállítások módosítása